2011. november 15., kedd

Mozgóposta

A Magyar Posta A. 7. Mozgópostai utasítása szerint: "A mozgóposták járművekben berendezett postahivatalok, amelyek mindenfajta postai küldemény szállításával és szállítás közben való feldolgozásával, irányításával foglalkoznak: ezenkívül a mozgópostai levélszekrény útján feladott küldemények felvételét is végzik, továbbá korlátozott mértékben kézbesítési szolgálatot is ellátnak.A vonaton a következő nagyváros eléréséig, tipikusan 30-60 perc alatt leválogatták a felvett küldeményt is, így a frissen felvett küldeményből is a következő nagyvárosba érve már leadták az oda szántakat.
Ezáltal a Magyar Posta 1munkanap alatt gyakorlatilag az ország legtöbb településére kézbesíteni tudta a küldeményeket. A hírlapmozgóposták feladata a napilapok szállítása, szállítás közbeni feldolgozása és irányítása.A vasúti vonalakon berendezett egyéb postaszállító menetek a következők: jegyzékelő-, közvetítőmenetek és mellékkocsik.Az első postavonat Magyarországon 1868-ban közlekedett. 136 év után szűnt meg ez a szolgálat.
A vagonok egykor a Magyar Posta tulajdonában voltak,42 darab volt belőlük.Közelebb menve szinte mindegyik vasúti kocsik oldalán megtalálható a RIC betűszó. Mindez azért érdekes, mert ez a három betű azt jelenti, hogy a vagon nemzetközi forgalomban közlekedhet.8 darab 2004 előtt kikerült a forgalomból,de ugyancsak 2004-ben elment az utolsó postavonat.A vagonok Lengyel és Magyar gyártásúak voltak.
Postakocsik Magyarországon
SorozatszámBetűjelMegjegyzésekGyártóBeszerzés idejeEredeti mennyiség (darab)
00-29 000-011Postkis győri postakocsi", 29-17,39-17 kocsikbólDunakeszin átépítveRába MVG /Dunakeszi Főműhely1984-198612
00-57 000-029Post/Postvex Postm vezérlõkábel felszerelve: 003, 021, 023, 025Cegielski Wrocław1967-197330
90-47 030-059Post/Postvex Fmo vezérlõkábel felszerelve: 039, 041, 051Cegielski Wrocław30
00-40 060-089Postex FmoCegielski Wrocław30
00-40 100-125PostmGanz-Hunslet199126

Magyarországon a postakocsik zöld és kék színű kocsik voltak, oldalukon piros csíkkal. Tulajdonosuk a Magyar Posta Zrt. és sorozatjelük aPost sorozat volt. A Budapest-Keleti pályaudvarról és a Budapest-Déli pályaudvarról indultak éjszaka postavonatokba sorolva a vidéki nagyvárosok felé. Kavalecz Imre, a MÁV akkori szóvivője hivatalos sajtóközleményében az EU-ban már bevált gyakorlatra hivatkozott, míg mások véleménye szerint az állam a közúti fuvarozásért kevesebb adót (úthasználati díj, súlyadó, stb.) szed be fajlagos egységre számítva a Magyar Postától, mint amennyit a MÁV pályahasználati díjként, ezért egyenlőtlenek a versenyfeltételek.

A vagonok jelenlegi sorsa elszomorító.Egy részük Makón áll leállítva,egy részük gyomirtó vonatként épül újjá.
Így teljes újjászületésen mentek át.











2011. október 10., hétfő

Terelt Román IC-k a 100a vonalon

Hétvégente a 120a vonalon folyó pályamunkák miatt a Romániából érkező nemzetközi vonatokat a 100a-ra terelték,terelik.
Egy másfél héttel ezelőtti képet hoztam, Monorról.
Szigorúan csak dokumentum jelleggel.

2011. szeptember 18., vasárnap

A Csaurusz

A román vasút első villamos mozdony sorozata a svéd tervezésű szilícium-egyenirányítós 40 sorozatú villamos mozdony, melyet jelenleg is a nagy tömegű személyszállító- és tehervonatok továbbítására használnak. Az első tíz 40 sorozatú mozdony 1965 - 1966-ban Svédországban készült, a többi mozdonyt Romániában gyártották. Az 5100 kW teljesítményű, 40 sorozatú villamos mozdony három tengelyes forgóvázaiban elhelyezett kerékpárjait hat teljesen rúgózott, hullámosáramú vontatómotor hajtja a motor üreges forgórészén átnyúló torziós tengellyel. A 120 tonna tömegű, 120 km/óra legnagyobb sebességű, Co' Co' tengelyelrendezésű mozdony villamos-ellenállás fékberendezéssel is rendelkezik. A mozdony kerékpárjai gumi rugózásúak.Egyik legismertebb magyar beceneve a Csaurusz. Az első ilyen, Magyarországon forgalomba állított gép a Softronic narancs-kék mozdonya volt, ami a GYSEV baleset miatt kiesett 1047 502-8-as Taurust pótolta. Az erdélyi magyarok azonban ezt a nevet nem szeretik, ehelyett inkább az Ázea és az Elektroputri az elterjedt. Az üvegszál-erősítésű homlokfallal épült új mozdonyok, amiket az MMV, a CFR és a DB Schenker Rail állított forgalomba, UFO-nak nevezik. A kisebb módosításokkal készült 41 és 42 sorozatú mozdonyok szerkezeti felépítése alapvetően megegyezik a 40 sorozatú mozdonyokéval.
GyártóASEA
Gyártásban1965-1991
Darabszám224 ?



TengelyelrendezésCo'Co'
Nyomtávolság1435 mm
Teljesítmény ismertetőjele5100 Kw
Engedélyezett legnagyobb sebesség120 km/h
Áramnem25 kV 50 HzaC
Áramellátásfelsővezeték
Teljesítmény
Állandó5100 kW
Ez a mozdony lett a standard villamos mozdonya a CFR-nek. 
A mozdony sebességét növelték 160 km/h (41-es típusjelű), 200 km/h (42-es típusjelű) sebességre.





Egy kis vegyes